Évközi 24. Vasárnap

2020.09.13

Évközi 24. vasárnap

2020. szeptember 13.

Ünnepek, emléknapok:

Szerda (szeptember 16.): Szent Kornél pápa és Szent Ciprián

püspök vértanúk emléknapja

  1. Szeptember 13-án, vasárnap országos gyűjtés lesz a Szentföld javára, így adjuk majd perselyadományainkat, amelyet majd továbbítunk az egyházmegyei központba.
  1. A járványhelyzet változására való tekintettel a templomokban a maszk viselése kötelezően ajánlott. Kérem, a 1,5 m-es távolságot továbbra is tartsák be, és fertőtlenítsék kezüket a templomba belépéskor és áldozás előtt. Kerülendő a kézfogás és marad a kézben áldozás.
  1. Az elsőáldozás plébániánkon szeptember 20-án, 1400 órakor kezdődik, amelyen - a járványügyi helyzetre való tekintettel - csak az elsőáldozók és legközvetlenebb hozzátartozói vehetnek részt!
  1. Szeptember 24-én, csütörtökön iskolánk védőszentjének, Szent Gellért püspök és vértanú ünnepén 800 órakor Varga László kaposvári megyéspüspök úr szentmisét mutat be a plébániatemplomban, amely alkalomra szeretettel hívjuk és várjuk a Testvéreket is.
  1. 2021. évi naptárak és a kalendárium kapható. Megvásárolhatók a plébániatemplomban az újságos polcnál, a fíliákban pedig a sekrestyében. Kalendárium 550 Ft, forgathatós naptár 350 Ft, egylapos falinaptár 50 Ft.
  1. Előre hirdetem, hogy október 4-én, vasárnap a 1100 órai szentmise keretében termény-betakarítási hálaadó ünnepet tartunk. Szeretettel kérem a Testvéreket, hogy hozzanak magukkal olyan terményeket, amit szeretnének megáldatni, hálát adni érte. A terményeket ünnepi körmenetben helyezzük az Úr Krisztus lábai elé. A szentmise után agapét szeretnénk tartani, kérem, kínáljuk meg egymást abból, amit hoztak magukkal /sütemény-bor- kalács-szörp…/.