Krisztus király vasárnapja

2022.11.20

Krisztus Király vasárnapja

2022. november 20.

· November 20-án, vasárnap országos gyűjtés van a Karitász javára, amely adományokkal a rászorulókat támogatja Anyaszentegyházunk.

· November 20-án, Krisztus Király vasárnapja van, az egyházi év utolsó vasárnapja. A mai szentmise végén ünnepélyesen kitesszük az Oltáriszentséget, elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát a felajánló könyörgéssel együtt. Akik ezen az ájtatosságon részt vesznek, teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételekkel.

· November 25-én, pénteken 1800 órakor nem lesz szentmise a plébániatemplomban!

  • November 27-én, vasárnap advent I. vasárnapja, a délelőtti szentmise után 1200 órakor Fülep Benedek művész úr Reneszánsz és barokk furulyák, szólóművek és improvizációk címmel koncertet ad templomunkban. Nagyon kérem a Testvéreket, hogy a szentmise után maradjanak még egy fél órát, hallgassuk meg a művész urat. Ezen koncert a város ajándéka katolikus közösségünknek.

· Azok, akik a jövő évre is szeretnének Új Ember és Adoremus újságokat előfizetni, szíveskedjenek jelezni a sekrestyében vagy a plébánián november végéig. Újság előfizetést a jövő évre – mint tavaly is – csak a teljes összeg (éves díj) befizetésével áll módunkban elfogadni. Az éves díjakról hamarosan tájékoztatom a Testvéreket.

· Advent vasárnapjain a város főterén ökumenikus gyertyagyújtás lesz 1700 órai kezdettel. Tiszteljük meg egymást, intézzük úgy, hogy ezen alkalmakon részt tudjunk venni!

· Akik még nem fizették ki az idei évre egyházi hozzájárulásukat (egyházi adó), szíveskedjenek rendezni a sekrestyében, vagy a plébánián hivatali időben, valamint a csekkes mód is rendelkezésükre áll. Csekk az újságos polcnál megtalálható.

· 2023. évi naptárak és a kalendárium kaphatók. Megvásárolhatók a plébániatemplomban az újságos polcnál, a fíliákban pedig a sekrestyében. Kalendárium 750 Ft, forgathatós naptár 550 Ft, egylapos falinaptár 50 Ft.